Persze szó sincs arról, hogy Liszt egyszeruen csak zongorakivonatot készített volna e muvekbol, mint többen már oelotte. “Képzeletét a szimfóniák támasztotta kihívás mozgatta meg: hogyan lehet a tíz ujj korlátjának dacára épségben megorizni Beethoven gondolatait?…Egyrészt felülmúlhatatlan abban, ahogyan a zongoraváltozat textúrájába a legtöbb zenekari elemet tudja beépíteni, másrészt pedig ahogyan a feladattal járó, látszólag legyozhetetlen technikai problémákat a leheto leginkább zongora szeruen képes megoldani.” (Walker)
Liszt a Madonna del Rosario kolostorban 1863 tavasza és 1865 nyara között dolgozott a szimfóniák átiratán, beleértve, hogy a már korábban elkészült Ötödiket, Hatodikat és Hetediket csak revideálta ekkor. És természetesen olyan musorozat született, amely sokkal inkább Beethovent szolgálja, mintsem az akkor a virtuóz zongorista pályafutástól régen visszavonult zongoristának kínál népszeru csillognivalót.
Aki tehát e darabok eloadására vállalkozik, egyrészt félelmetes Liszt-muvekkel kell megbirkóznia, másrészt—és sokkal inkább—ennek során Beethoven szellemiségét kell megoriznie. Játékának azt a Beethoven iránti alázatot kell tükröznie, amelyekkel Liszt is viseltetett az átírás során a nagy elod irányában.
Pedig ma már senki sem ezekbol az átiratokból akarja megismerni a zeneirodalom leghíresebbjei közé tartozó muveket—arra ott vannak a hangfelvételek, amelyek meg is nehezítik az eloadó dolgát, hiszen ezek révén a szimfóniák már eredeti zenekari hangzásukban égtek be agyunkba.